Hollik István is felülne a Tállai-vonatra
Van kormánypárti képviselő, aki követi a NAV-elnököt, és árcsökkentést kér a Moltól, ha azt tapasztalja, hogy az átlagnál drágább a körzetében az üzemanyag.
Van kormánypárti képviselő, aki követi a NAV-elnököt, és árcsökkentést kér a Moltól, ha azt tapasztalja, hogy az átlagnál drágább a körzetében az üzemanyag.
A Somogy megyében cseperedő Swarek egy sorozat nyomozójáról, Mása egy medvét legyőző orosz népmesehősről kapta a nevét.
A stadiont eredetileg 9,6 milliárd forintból szerették volna felépíteni, de a vége 15 milliárd lett.
A Gyorma utcai házak mögött húzódó löszfal széléhez közel nyár óta két társasház épül. A fal a településen több helyen megcsúszott, leomlott már, ezért tartanak a lakók az építkezéstől.
Meglepte a Magyar Hospice Alapítvány munkatársait a kiemelt érdeklődés és a széles társadalmi összefogás.
Balog Zoltán szerint a Vöröskereszt felelőssége, hogy fenntartsa a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás rendszerét.
"Csapkodják a térdüket Kolosiék" – ezzel a megjegyzéssel szivárogtatták ki a TV2-től a Tényekre vonatkozó nézettségi adatokat.
Több partnere is otthagyta az ország egyik legnagyobb elektronikai gyárát, mert a munkaerőhiány miatt sem a minőséget, sem a határidőket nem tudták garantálni.
Letagadná a őket a menekültellenes kampány miatt?
Hivatali visszaélés miatt nyomoz a rendőrség, az RTL Klub szerint a polgármester a gyanúsított.
A MÁV szerint a legtöbb meghibásodást a rongálás és a nem megfelelő használat okozza.
Röntgengépek, CT berendezések, lélegeztetőgépek, laborműszerek és egyéb orvosi eszközök beszerzésére írt ki három közbeszerzési pályázatot az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) az elmúlt hónapokban, a Közbeszerzési Döntőbizottság azonban mindegyikben talált valamilyen szabálytalanságot.
Bár a legtöbb iskolában legfeljebb három nap hiányzást igazolhatnak a szülők, vannak intézmények, ahol akár 15-öt is.
Gusztustalan kórházi vécéket mutatott be az RTL Klub Híradója egy nézőjük videója nyomán.
Nem készült el határidőre, és még üzemeltetője sincsen az új stadionnak. A beruházásról nem nyilatkoznak az önkormányzatnál.
A termálfürdő szomszédságában élőkkel tavasszal közölték, hogy el kell költözniük, mert az önkormányzat utat és parkolót építene az ingatlanjaik területére.
Autóbalesetben elhunyt szombaton Rimóc polgármestere. Az RTL Klub Híradója úgy tudja, egy ittas kerékpárost akart kikerülni, amikor frontálisan ütközött a szembejövőkkel.
A 11 kilométeres szakasz annyira kátyús, hogy tábla figyelmezteti az arra járókat: csak saját felelősségre használják.
Nem 391 négyzetméter Szijjártó Péter májusban vásárolt háza, hanem körülbelül 708 négyzetméter, nem beleszámítva egy melléképületet, amely a ház hirdetése szerint 130 négyzetméteres, valamint egy 50 négyzetméteres fitnesztermet és két szaunát - hangzott el a hétfő esti RTL Híradóban.